Szeretem a férjem

A lélek dolgai

Játszótéri példabeszédek

2015. szeptember 03. 22:04 - Jantek Gyöngyvér

Szemet szemért, biciklit bicikliért

Nem vagyok még gyakorlott játszótérre járó anyuka, új ez a műfaj nekem. Nem is érzem magam igazán otthon a többi anyuka, apuka között, egyelőre kívülálló vagyok, akit kissé gyanakodva szemlélnek a többiek. Időnként szóba elegyedek valakivel, máskor inkább csak figyelek, akaratlanul is belehallgatva egy-egy beszélgetésbe.

A játszótér világa egy mini-társadalom. A gyerekek otthona ez igazán, de a szülők is kialakították a saját életterüket. Ismerik egymást, többnyire egy óvodába-iskolába járnak a gyerekek. Áramlik az információ, megbeszélik a tanárokat, kibeszélik az épp nem jelenlévő szülőtársakat. A nyílt konfrontáció ritka, az intrika annál gyakoribb. Klikkek vannak, barátnők és csendes viszályok. Melltartót nem viselő ösztön-anyák, csinos tűsarkús dolgozó mamik, sportos apák, hétvégi apukák okostelefont nyomogatva. Szóval semmi különös, pont, mint a nagyvilágban.

8026257443_6585804600_o.jpg

A játszótéren minden szülő okos és kompetens. Felvilágosult, „imádja” a gyerekét, és igazán jó szülő. Ez van, no, fényezzük magunkat. Ez az anyukák kirakata is egyben, nincs mese, aki itt nem tud villantani, egy darabig máshol is értéktelennek érezheti magát.

Sok izgalmas dolog történik egy délután alatt, érdekes figyelni a gyerekek játékát, ahogy kialakul a hierarchia, ahogy megnyilvánul az éppen kibontakozóban lévő személyiség. Talán még ennél is érdekesebbek a szülő-gyerek párbeszédek. A kis példabeszédek, tanmesék, prédikációk, fejmosások.

Tegnap például akaratlanul is fültanúja voltam, ahogy egy anyuka igyekszik helyrebillenteni négy év körüli lánya lelki egyensúlyát, miután egy nagyobb gyerek nem volt hajlandó kölcsönadni neki a biciklijét. Az 5 év körüli „nagylány” (legyen mondjuk Zsófi) eleve durcásan érkezett a játszótérre, meg is fenyegette az anyukája, hogy hazamennek, elvégre rosszkedvűen morogni otthon is lehet. Ez volt tehát a felütés, aztán oldódni kezdett a helyzet, beindult a játék. A kis szőke (nevezzük Vandának) ki akarta próbálni a nagyobb lány biciklijét, de az nem adta oda, bizonyára továbbra sem volt jókedvében, és nem volt a közelben az anyja, hogy rábeszélje a kényszerű jószívűségre (amit a magam részéről nem is feltétlenül értek: miért lenne irigy egy gyerek, ha éppen nem akarja odaadni másnak, amivel ő is játszik?).

Miután Zsófi ismét morcosan odébbállt, Vanda anyja komoly életbölcsességgel állt elő. Figyelem, most jön a lényeg: kicsim, látod, milyen irigy ez a „Zsófi”? Majd ha nagyobb leszel, te is kapsz biciklit, és ha Zsófi kéri, te sem adod oda neki. Tudod, ez egy ilyen adok-kapok dolog. Persze másoknak majd kölcsönadod, mert te jószívű kislány vagy, de neki majd nem. És ismét elhangzik az adok-kapok jelszó.

Az üzenet tehát a következő: csak azokkal tegyél jót kislányom, akik veled is jót tesznek. A másik irigy volt veled, te is legyél az, ettől még jószívű maradhatsz, hiszen csak visszaadtad a kölcsönt.

Ugyanerre az életszemléletre egy másik példa. A helyszín és időpont változatlan, ezúttal a szereplő két szülő. Az egyik meséli a másiknak, hogy a gyereke „fejesek” gyerekeivel barátkozik, akik azt hiszik, mindent megengedhetnek maguknak.

„Próbálom megértetni a fiammal, hogy neki tanulnia kell, mert csak így viszi valamire, mert neki nem polgármester az apja”. Mire a másik szülő, jólszituált üzletembernek nézem: „Azért az nem baj, ha már most vannak jó kapcsolatai, én túl későn kaptam észbe, időben kell helyezkedni.” Az anya: „Hát igen, ez is igaz. Magyarországon úgyis csak kapcsolatok segítségével lehet előre jutni. Ha nincs ismerősöd zsíros helyeken, sosem lesz jó állásod.”

Most akkor érdemes tanulni, vagy nem?

Kéz kezet mos. Te jót teszel velem, én jót teszek veled. Ennyi az erkölcsi lecke. Semmi szolidaritás, semmi altruizmus, önfeláldozás, hit abban, hogy szorgalommal és tehetséggel előre lehet jutni.

Akkor is nehéz önzetlennek lenni, ha az ember igyekszik. Ha viszont semmi sem ösztönöz arra, hogy időnként kilépjünk a komfortzónánkból, és tegyünk másokért, akkor 20 év múlva is pont ott fogunk tartani, ahol most, vagy még itt sem.

A játszóterek mini társadalma a jövő valósága, érdemes körülnézni.

 

 

komment
Címkék: gyereknevelés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.