Nekünk, férfiaknak gyakran szorongást okoz eljutni az elköteleződésre hívó kérdésig. Kevés mintával rendelkezünk, amelyek gyakran félrevezetőek lehetnek.

Schell Gergely, pszichológus írása.

Nem voltam különösebben sikeres magasugró, de szerettem edzésre járni, és öt-öt centiméterekkel feljebb emelni a lécet a jól sikerült ugrások után. A nálam ügyesebbek, szorgalmasabbak, idősebbek eleve fél méterrel kezdték magasabbról. Ilyesmik jutottak eszembe, amikor fotós ismerősünk meghirdette a facebookon lánykérős flashmobját. Aki nem tudná, annak röviden elmondom: egy fiatalember a Pécs feletti sétarepülésen kérte meg barátnője kezét, miközben a földön száznál is több önkéntes koreográfiájából állt össze a felirat: HOZZÁM JÖSSZ?

Sok minden eszembe jutott erről az ügyesen megszervezett, és minden bizonnyal feledhetetlen leánykérésről. Az eseményről sok cikk született, ezek alatt pedig pörögtek a kommentek. “A fiúk példát vehetnének róla!” - több lány is hasonlóakat írt hozzászólásában. Fel van adva a lecke, vagy inkább magasra van téve a léc. Így jutott eszembe a magasugró múlt. Senkit sem akarok elijeszteni attól, hogy sok embert megmozgató, lenyűgöző keretek között jegyezze el párját.

Ám szeretnék átadni egy fontos üzenetet is: egyáltalán nincs szükség arra, hogy repülőgépen vagy búvárruhában kérjük meg kedvesünk kezét. A fiúk, férfiak számára gyakran komoly fejtörést okoz, mikor és hogyan álljanak elő házassági ajánlatukkal, hogy az mindenképpen jó és fontos élményként váljék kettejük közös történetének mérföldkövévé.

Azt gondolom, hogy majdhogynem mindegy, hogyan is tesszük fel a kérdést, ha az belőlünk, a kapcsolatunkból és a közös céljainkból ered. Egészen biztosan vannak olyan lányok és nők, akik intenzív élményre vágynak. A férfiak magukra maradnak az agyalással ahelyett, hogy cselekednének.

Talán már láttak, ha nem épp barátnőjük mutatott nekik könnyezve néhány igazán különleges lánykérős videot a neten. A szándék talán régóta megvan a férfiban, de teljesítményszorongása nem hagyja, hogy végre cselekedjen. Nem akar felsülni, nem akarja, hogy barátnője azt mondja, jobbra, különlegesebbre számított.

Mit tehetünk? Bármilyen furcsa, beszélgethetünk az elképzeléseinkről, vágyainkról. Nem dől össze a világ, ha a randin vagy séta közben megkérdezzük, mit szeretne a másik, milyen számára az ideális eljegyzés. Sok nő magától is gyakran pedzegeti a témát, és ezek a kísérletek éppen rajtunk, férfiakon buknak meg. Hisz mi vagyunk azok, akik kerülni akarjuk a lelkizést, a kapcsolati kérdéseket. Úgy csinálunk, mintha unnánk őket, pedig csak szeretnénk még egy kicsit elodázni az elköteleződést és kínos izgalmakat. A beszélgetés segít oldani a feszültséget, segít megvilágítani, hogy már most sem vagyunk egyedül. Az élet később is életfeladatokból áll majd, gyakran együtt kell működnünk az értékek megvalósítására törekedve, a célok felé tartva. Ha nehezen beszélgetünk a kapcsolatunkról, ne szégyelljünk külső segítséget kérni, olyat, akiben megbízunk. Idősebb barátok, távolabbi rokonok, lelki vezetők segíthetnek ilyenkor.

Könnyen kiderülhet, hogy képesek vagyunk ilyen komoly témáról is beszélgetni egymással. Akár azt is megtudhatjuk, hogy választottunknak bőven elég, ha egy mindkettőnk számára kedves programon kérjük meg a kezét. Legyen az a szokásos sétánk a kedvenc domboldalunkon, egy igényesebb vacsora a kedvenc éttermünkben, egy szép nyaralás a közösen kiválasztott helyen. Bármi, ami mindkettőnk számára is önmagában értékes helyzet lehet.

A leánykérés jó esetben nem a magasugró magányossága. Nem olimpia, ahol könnyedén leverhetjük a lécet a világ szeme láttára.

Megvan a hibázás lehetősége, de az előzetes beszélgetéssel sokat könnyíthetünk a dolgunkon. Fontos, hogy elhiggyük: nem csak az amerikai filmekből ismert verzió létezik. Vehetünk gyémántgyűrűt és térdre borulhatunk száz meg száz ember előtt, de akár együtt is elmehetünk az ékszerészhez a jól sikerült nyaralás után. Szerintem az a fontos, hogy valóban a kettőnk közös életeseménye legyen az eljegyzés, és nem feltétlenül az elvárások sűrűjében tökéletesen kivitelezett magasugrás.

Schell Gergely, pszichológus írása

Fotó: https://www.flickr.com/photos/viper60/473622944/