Mennek az évek, mit mennek, harminc fölött inkább szaladnak. Január van, egy pillanat és már virágoznak megint a fák. Egyik nap még kopasz ágak bámulnak be az ablakon, másnap reggel már zöld rügyek, fehér vagy rózsaszín virágok köszönnek ránk. Kamaszkorom óta próbálom a két véglet között megragadni valahogy az átmenetet, de 15 éve nem járok sikerrel. Talán nem figyelek eléggé, vagy az átmenet emberi szemmel nem megragadható? Még egy szempillantás, és itt lesz a tavasz, aztán már izzadunk a nyárban. Szomorkodunk, hogy vége a szabadságnak, kezdődik az iskola. A hipermarketek már vakáció közepén az orrunk alá dörgölik a tanévkezdést, a bejáratnál füzetekbe és iskolatáskákba botlunk. Újabb figyelmeztetés az idő múlására. Ősz, lehullanak a falevelek, elővesszük a pulcsikat, eltesszük a nyári ruhákat. Hó elvétve esik, várjuk a karácsonyt, itt a karácsony, elmúlt a karácsony, szilveszter, durrogtatnak, BUÉK, nektek is BUÉK. Aztán kezdődik elölről.

1. Jól érezni magam a bőrömben úgy, ahogy vagyok. Kiszállni a "majd ha 10 kg-val kevesebb leszek/10 kg izommal több lesz rajtam, milyen szép lesz minden" ördögi köréből. 

2. Minimalizálni a "muszájmegcsinálni"-feladatokat amennyire csak lehet, és maximalizálni a "jó, hogy ezt is átéltem" típusú élményeket.

3. A pillanatban maradni: "de jó a fiammal vonatozni, itt és most." Nem azt várni, hogy már járjon, beszéljen, kompromisszumkész legyen, stb. Nem arra gondolni, hogy nincs elmosogatva. Nem azon rágódni, hogy tegnap mi volt, nem azon aggódni,  hogy holnap mi lesz. 

4. Feltornázni magam a prioritáslista aljáról legalább a középmezőnybe. Énidő.

5. Ápolni a kapcsolataimat. Hálásnak lenni azért, hogy a dédszülők, nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák, dédunokák útja keresztezheti egymást. Meghallgatni a régi időkről szóló történeteket, akkor is, ha már sokszor hallottam, és megnyugtatni a nagymamámat, hogy nem, nem engem ütött el a vonat. Örülni annak, hogy vannak "éppen arra járunk, beugorhatunk hozzátok?"-barátaink, és szakmailag, emberileg támogató kollégáim. Nem a hiányokra figyelni, hanem annak örülni, ami van.

6. Bekapcsolni a spirituális dimenziót.

7. Nem túltervezni, nem túlgondolni. Ennek jegyében a listát a magam részéről itt le is zárom :-)

2017, várunk!

Fotó: Riccardo Bruni

A mind fejlettebb orvosi technológiának és kezelési lehetőségeknek köszönhetően egyre több gyermek él valamilyen krónikus testi betegséggel. Kb. 15%-ra tehető azoknak a gyermekeknek és 18 év alatti fiataloknak az aránya, akik kezelhető, de gyógyíthatatlan betegséggel élnek együtt.  

Szalamanov Zsuzsa 21 éve vesetranszplantált, és köszöni jól van. Aktív, teljes életet él, és a "Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért" elnökeként immár 20 éve azon dolgozik, hogy a szervátültetett gyerekek és családjaik is minél egészségesebbnek mondhassák magukat testileg, lelkileg egyaránt. Az idén 25 éves Transzplantációs Alapítvány munkájáról, személyes élményeiről kérdeztem Zsuzsát.

 Hogyan mutatnád be a Transzplantációs Alapítvány célját, munkáját olyanoknak, akik nagyon keveset hallottak még a transzplantációról?

Két oldala van az alapítvány munkásságának. Az egyik az ismeretterjesztés, a másik a rehabilitáció. Komplex rehabilitációt végzünk, nem csak a transzplantált gyerekekre fókuszálunk, hanem a szervre váró gyerekekre, illetve a szervátültetett gyerekek testvéreire és szüleire is. A másik rész az ismeretterjesztés, ami szintén több rétegű munka. Egyrészt igyekszünk elérni a laikus tömegeket, nagyon nagy hangsúlyt fektetve a diákok csoportjára, másrészt azokat az orvosokat szólítjuk meg, akiknek donort kellene jelenteniük. Harmadrészt pedig a beteg embereket, mert nagyon sokan vannak közöttük, akik nem tudnak például az élő donoros transzplantációról, vagy nem eleget tudnak, illetve elég gyakori, hogy félnek a transzplantációtól.

Általában nem szeretem azokat az elméleteket, amik mindenre magyarázatot kínálnak. Sőt. Ki nem állhatom, ha a bonyolult emberi kapcsolatokat néhány egyszerű elv felvázolásával elintézettnek tekintik, de most még ezt is megbocsátom.

Gary Chapman könyve röviden és közérthetően ad választ azokra a sokak által és sokszor feltett kérdésekre, hogy miért is múlik el a szerelem, miért mennek tönkre a házasságok, miért nem ért meg a párom, miért nem érzem, hogy a másik szeret, és a többi... És bár a könyv alcíme (Öt szeretetnyelv a házasságban) azt sugallhatja, hogy a könyv kizárólag házasoknak szól, valójában azt hiszem, hogy minden emberi kapcsolat lényegére és működésére sikerül rávilágítania, tehát nem csak azok számára érdekes és hasznos olvasmány, akik kezén már ott virít a jegygyűrű.

Nekünk, férfiaknak gyakran szorongást okoz eljutni az elköteleződésre hívó kérdésig. Kevés mintával rendelkezünk, amelyek gyakran félrevezetőek lehetnek.

Schell Gergely, pszichológus írása.

Nem voltam különösebben sikeres magasugró, de szerettem edzésre járni, és öt-öt centiméterekkel feljebb emelni a lécet a jól sikerült ugrások után. A nálam ügyesebbek, szorgalmasabbak, idősebbek eleve fél méterrel kezdték magasabbról. Ilyesmik jutottak eszembe, amikor fotós ismerősünk meghirdette a facebookon lánykérős flashmobját. Aki nem tudná, annak röviden elmondom: egy fiatalember a Pécs feletti sétarepülésen kérte meg barátnője kezét, miközben a földön száznál is több önkéntes koreográfiájából állt össze a felirat: HOZZÁM JÖSSZ?

Hogyan élhetünk át több szeretet?

A szeretet a legfontosabb érzelmünk, ami testi-lelki változásokat idéz elő. Csak kapcsolatokban jöhet létre, így minden más pozitív érzelemnél jobban másokhoz köt bennünket. A szeretet átélésének számos hosszútávú haszna van, azon kívül, hogy mi jobban érezzük magunkat tőle. Erről korábban már itt és itt írtam. Most következzen néhány egyszerű, de igazoltan működő pozitív pszichológiai gyakorlat, melyeket a népszerű szakember, Barbara Fredrickson (lásd a képen balra) vizsgált és írt le munkacsoportjával.

A szeretet a legfontosabb érzelmünk. Előző cikkemben arról írtam, hogyan, milyen feltételek mellett alakul ki a szeretet érzelme, és hogy miért fontos ez a hétköznapok szempontjából. Most pedig lássuk, mi is zajlik a testünkben, amikor szeretetet élünk át? Barbara Fredrickson nyomán három „szereplőt” emelek ki abból a komplex rendszerből, ami részt vesz érzelmeink kialakításában: az agy, az oxitocin és a bolygóideg feladatairól lesz szó.

A szeretet a legfontosabb érzelmünk

Karácsony a szeretet ünnepe, vagy mégsem? Sokszor a rohanás, feladatok teljesítése, ajándékbeszerzés és főzőcskézés mellett szinte semmi idő nem marad egymásra. Ettől függetlenül szeretem ezt az időszakot, és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. Így év végére egy olyan témát választottam nektek, ami a valódi szeretetről szól.

Barbara Fredrickson, a pozitív pszichológia egyik legnevesebb képviselője LOVE 2.0 című könyvében (2014) új definíciót alkot a szeretetről. Ennek lényege, hogy a szeretet nem egyenértékű az elkötelezettséggel, hűséggel, és nem is a karikagyűrűt jelenti az ujjunkon.  A szeretetet az örömhöz, félelemhez hasonló érzelemnek tekinti, bár azt minden érzelemnél fontosabbnak tartja. Szeretetet érezhetünk bárki iránt, nem csak tartós, kizárólagos kapcsolatokban élhetjük meg, de természetesen a közeli viszonyainkban több lehetőségünk van megtapasztalni azt. „A szeretet szó szerint bármikor létrejöhet, ha két vagy több – akár idegen – ember közös – akár gyenge, akár intenzív – pozitív érzelemben osztozik.” (Fredrickson, 2014, 32. oldal).

Tavaly nyáron vettünk egy tévét, az apropó a foci VB volt, mi más. Azóta időnként kapcsolgatom fáradt perceimben a készüléket, mióta pedig a fiam "nagyobb" (16 hónapos), előfordul, hogy a mesecsatornán ragadunk. A pszichológus-anyuka  TV-ellenességét legyőzte a praktikum: annyira jó, hogy néha van 10 perc szabadidőm, annál tovább úgysem köti le a gyerekemet a mese. Aki pedig TV-t néz, az reklámot is néz, hiszen - némileg etikátlan módon - a gyerekeknek szóló műsorok is tele vannak tűzdelve "ezt vetesd meg a szüleiddel" - típusú spotokkal. Szóval úgy alakult, hogy mostanra elég friss kép alakult ki bennem arról, hogy mit is akarnak eladni nekünk a gyerekeinken keresztül.