Szingli menyasszonyok és Himono onnák

 Nemrég olvastam egy érdekes cikket arról (Marie Claire, 2015 július, Naomi Harris), hogy egy japán ügynökség (Cerca Travel) új csomagot kínál a hölgyvendégeinek: egyszemélyes esküvők megszervezését vállalják. Nyitólapjukon így ajánlják az olvasók figyelmébe a szolgáltatásaikat:

„Szingli vagy, és nem vagy biztos benne, hogy a közeljövőben férjhez mész, de szeretnél néhány képet magadról egy gyönyörű esküvői ruhában vagy csodás menyasszonyi kimonóban, amíg még szép és fiatal vagy...

…vagy úgy gondolod, nem kell ahhoz elkötelezned magad valaki mellett, hogy menyasszonyi ruhát viselhess...

…vagy már házas vagy, de az esküvőd nem úgy sikerült, ahogy szeretted volna, és ez bánt…

…vagy éppen túl régen történt mindez, és szeretnél újra esküvői ruhába bújni? Adj magadnak esélyt arra, hogy megtapasztald, milyen érzés hercegnőnek lenni a gyönyörű és bájos Kioto városában!”

És hogy miben lehet része a hölgyeknek közel egymillió forintért? Az első nap egy ruhaszalonban kiválaszthatják a ruhát, majd a virágossal megbeszélik, milyen csokrot szeretnének. Ezután elviszik őket egy hotelbe, ahol egyágyas szobában (!) tölthetik egyedül az éjszakát. Ha valaki úgy érzi, nem szeretne egyedül vacsorázni, egy koordinátor külön kérésre vele tart, hogy kevésbé legyen ideges (magányos?!). Másnap egy stylist és csapata megcsinálja a „menyasszony” haját, sminkjét, kiválasztják a megfelelő kiegészítőket, és már jöhet is a fotózás. Ezt követően egy tea mellett megnézheti a hölgy a fényképeket, amit később majd meg is kap. És ennyi.

A tavaly júliusban meghirdetett lehetőséggel egy év alatt több, mint hatvanan éltek eddig. Nem olyan nagy szám ez, ugyanakkor a háttérben meghúzódó okokat vizsgálva érdekes dolgokat találunk.

Japánban a 18-34 éves, nem házas nők 49%-ának nincs párja. A 2011-es felmérés másik megdöbbentő adata, hogy az erejük teljében lévő fiatal férfiak körében ez az arány még magasabb, 61,4%! A vizsgálat során megkérdezték azt is a kérdőívet kitöltő 14000 személytől, hogy miért nem házasok. A három leggyakoribb érv a következő volt: „Nem tudom, hogyan kell kapcsolatot kezdeményezni egy ellenkező nemű személlyel.”, „Nem akarom elveszteni a függetlenségemet.”, és „Nincs elég pénzem, hogy házasodhassak.” A megkérdezettek 80%-a egyébként szeretne egyszer házasságot kötni, ha „megtalálja a megfelelő személyt.”

Katrina Gulliver történész több lehetséges okot is megemlít a jelenség magyarázataként. Egyrészt a nők számára a házasság anyagi szempontból már nem feltétlenül szükséges, hiszen önállóan is képesek megállni a lábukon. Nagyon sokan élnek felnőttként is a szüleikkel, ami egyébként még kisebb anyagi terhet ró rájuk. Japánban létezik egy kifejezés – himono onna, ami annyit tesz: „száraz hal-nő”, amit azokra használnak, akik nem érdeklődnek a szerelem és a kapcsolatok iránt. Bár a jelző eredetileg egyértelműen pejoratív volt, mára egy sokak számára büszkén felvállalt életforma meghatározásává vált. A szingli-esküvő ötletgazdája és egyik első résztvevője számára a legfontosabb az volt, hogy szép ruhában tündökölhessen, és erről másoknak is mutathasson képet. Ennek a nőnek ugyan van párkapcsolata, és nem tartozik a himono onnák közé, a házasságban csak a terhet látja: „Nem látom, mi értelme a házasságnak. Gondoskodnom kéne egy másik személyről, és ez túl sok stresszel jár.” (Natsumi Akai, 36 éves, Marie Claire, 2015 július)

Egyik oldalon tehát ott vannak a nők, akik vagy nem akarnak elköteleződni, felelősséget vállalni, kapcsolatban élni, de jócskán vannak olyanok is, akik szeretnének férjhez menni, csak nincs kihez. Hol vannak a japán férfiak?

Férfiak, akiket nem érdekel a szerelem és a szex

Becslések szerint egymillió japán férfi él teljes elszigeteltségben, kerülve az emberi kapcsolatokat. Ők a hikikomorik. A jelenségnek definíciója is van, olyan személyeket értük ezalatt, akik minimum hat hónapig élnek elzárva a külvilágtól, többnyire a szüleik házában, vagy olcsó albérletekben. Általában nem dolgoznak, vagy csak egyszerű, szociális érintkezést nem igénylő munkát végeznek, idejük nagy részét alvással, TV-nézéssel, számítógépezéssel töltik. Fő motiváló erő emögött a viselkedés mögött a visszautasítástól való félelem, egyfajta szélsőséges szociális szorongás. Bizonyos mértékben minden társadalomban előfordulnak ilyen személyek, de ez a magas prevalencia egyedül Japánra jellemző, ráadásul főképpen a fiatal fiúkat, férfiakat érintő probléma.

Miközben virágzik a pornóipar, a japán 16-19 éves fiúk 36%-át nem érdekli, vagy egyenesen taszítja a szex. Mint oly sok furcsaságra, erre is van japán kifejezés, melyet 2006-ban Maki Fukusawa vezetett be a köztudatba: soshoku dansi, vagyis „növényevő férfiak” (herbivore men). Olyan személyek ők, akik szakítottak a hagyományos férfiszerepekkel, és nem kívánnak nőkkel romantikus kapcsolatokat ápolni, vagy ha igen, elköteleződni nem szeretnének. Miért? Mert az fárasztó. Ismét idézet következik, ezúttal egy növényevő férfitól:

„Egy kapcsolatot építeni túl nagy erőfeszítést igényel. Hogy elérjem, hogy kedveljen engem, és hogy én is szeressem őt… Ehhez fel kellene adnom a lányért mindent, amit a hétvégén szoktam csinálni. Ezt pedig nem akarom megtenni.” (Yusaki Yakahashi, Huffingtonpost).

A házasságban élő japánok 41%-a szinte egyáltalán nem él szexuális életet, a klasszikus okok mellett olyan érvek is szerepelnek a felmérésben, miszerint a házaspárok inkább testvérként tekintenek egymásra, és furcsán érzik magukat, ha a másikkal kapcsolatban erotikus vágyai támadnak.

A virtuális valóságba való menekülés, a kütyük és technológiai újítások túlzásba vitt használata szintén nagyon jellemző a japán társadalomban, és ez is elősegíti a elidegenedést, az emberi kapcsolatok hanyatlását. A japán fiúk és lányok a neveltetésük során el vannak választva egymástól, és alig tudnak szorongás és túlszabályozás nélkül barátkozni, találkozni. Az ellenkező nem ismeretlen és elérhetetlen, ugyanakkor a pornográfia egy kattintással elérhető az interneten, valamint a prostitúció sem tiltott gyümölcs. Az élő, hús-vér, nem pénz alapú kapcsolatok fenntartása túl nagy érzelmi befektetéssel jár, ráadásul a pornó szélsőséges ingerszintjét egy átlagos nő nem képes nyújtani.

A Japán társadalom rohamléptekben ássa saját sírját, 2060-ra a lakosság 40%-a 65 év feletti lesz. Az időskorúak között sok a szociálisan elszigetelt személy, akire senki nem nyitja rá az ajtót. Sokszor hónapok, évek telnek el, míg egyáltalán valaki észreveszi, hogy az illető meghalt (2009-ben 32000 ilyen eset volt), nem ritka a holttest mumifikálódása sem. Erre is van egy japán kifejezés: kodokushi, ami annyit tesz: magányos halál. A magányos élet logikusan szomorú következménye.

A cikk eredetileg a szeretemaferjem.hu oldalon jelent meg.