A szeretet a legfontosabb érzelmünk. Előző cikkemben arról írtam, hogyan, milyen feltételek mellett alakul ki a szeretet érzelme, és hogy miért fontos ez a hétköznapok szempontjából. Most pedig lássuk, mi is zajlik a testünkben, amikor szeretetet élünk át? Barbara Fredrickson nyomán három „szereplőt” emelek ki abból a komplex rendszerből, ami részt vesz érzelmeink kialakításában: az agy, az oxitocin és a bolygóideg feladatairól lesz szó.

A szinkronizáció agyi folyamatai

A szeretet Barbara Fredrickson szerint érzelem, melynek egyik legfontosabb jellemzője és egyben célja is az egymásra hangolódás, a szinkronizáció és a pozitív rezonancia létrejötte (és itt jön majd a bizonyíték, hogy ez miért nem ezoterikus maszlag!). Egyfajta oda-vissza ható, ezáltal erősödő pozitivitásról beszél, ami megjelenhet a hasonló testtartásban, gesztusokban, vagy akár abban is, ahogy az ember a másik gondolatainak fonalát felvéve befejezi annak mondatait. Mindennek hátterében többek között az áll, hogy az idegrendszerünk képes másokra hangolódni.

A modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően sokat tudunk arról, hogyan működik az emberi agy. Amikor 
azonban a két, vagy akár több személy közötti interakció során történő változásokat szeretnénk nyomon követni, számos módszertani akadályba ütközünk. Erre talált megoldást Uri Hasson, a Princeton Egyetem jeles agykutatója és csapata. Az általuk kifejlesztett mérési eljárás során ugyanis megfigyelhető, hogyan kapcsolódik két személy agya egymáshoz egy kvázi beszélgetés során. Hasson és munkatársai hangfelvételt készítettek arról, ahogy valaki éppen egy érdekfeszítő, személyes történetet mesél el, és közben funkcionális mágneses rezonancia képalkotó készülékkel (fMRI) rögzítették a személy idegrendszeri aktivitását. Ezután 10 különböző személynek fülhallgatón keresztül lejátszották ezt a történetet, és közben vizsgálták az ő agyi aktivitásukat is. Mindezek után megkérték a vizsgálati személyeket, hogy idézzék fel minél pontosabban a hallott történetet.

Hasson és munkatársai kielemezték a mesélő és a tíz különböző hallgató agyi aktivitása közti hasonlóságokat. Az időszignálok alapján aprólékosan párosították a megfelelő agyterületek mintázatát, és figyelték, hogy milyen mértékben szinkronizálódtak a személyek idegrendszerei mind idő, mind agyterület szempontjából. Az eredmények azt mutatták, hogy még egy ilyen meglehetősen mesterséges, csupán hang által közvetített „interakció” során is gyakran jelentek meg a beszélő és a hallgató agyában azonos mintázatok.

A beszélő agyi aktivitása tipikusan 1-3 másodperccel megelőzte a hallgatóét, tehát utóbbi idegrendszere kis késéssel tükrözte a mesélőét. Ugyanakkor bizonyos esetekben a hallgató annyira ráhangolódott a másikra, hogy előre lejátszódtak fejében azok az agyi folyamatok, amik a mesélőében is. Ez a nagyfokú szinkronizáció azokban az esetekben volt valószínűbb és gyakoribb, amikor a kommunikáció sikeresebb volt, vagyis minél jobban fel tudta idézni később a hallgató a történetet.

„Az idegrendszeri párképződés – állítja Hasson - az az eszköz, amelynek révén képesek vagyunk egymás megértésére. A kommunikáció egyetlen aktus, amelyet két elme produkál.” (Fredrickson, 2014, 65. oldal).

Egy másik kutatásban Hasson és munkatársai azt is kimutatták, hogy érzelemteli pillanatokban az emberi idegrendszer különösen hajlamos szinkronizálódni. A szeretet mikropillanatai tehát ezek alapján tökéletes alapot szolgáltatnak a minél teljesebb idegrendszeri párképződés, vagyis az egymásra hangolódás legelemibb, tudatos kontrollon kívül eső formája számára. Két ember idegrendszeri aktivitásának összehangolódása más szempontból az igazi empátiás állapotot is jelenti.

Tajvani tudósok egy másik képalkotó eljárás segítségével történt kutatása kimutatta, hogy ha elképzeljük egy film segítségével, hogy valamilyen fájdalmas inger ér bennünket, azok az agyterületeink kezdenek el tüzelni, amelyek a valós fájdalom során aktivizálódnának.

Ami ennél is lényegesebb, hogy pontosan ugyanez történik akkor is, ha arra kérnek bennünket, hogy képzeljük el, hogy ez egy szerettünkkel történik meg. Tehát az agyi aktivitás szintjén nem lehet különbséget tenni aközött, ha magunkat képzeljük a fájdalmas helyzetbe, vagy a szeretteinket.

Az idegrendszer összehangolódása létre tud jönni idegenek és ismerősök között is, még egy olyan mesterséges helyzetben is, mint amit Hasson és munkatársai kísérletében láthattunk.

Az oxitocin és a szeretet biokémiája

Az oxitocin egy olyan különleges hormon, mely az agyban is hat. Kulcsszerepet játszik a társas kapcsolatok és a kötődés formálódásában is. Embereknél az oxitocin szintje a szexuális együttlét során mindkét nemnél megemelkedik, nők esetében pedig a szülés és szoptatás alatt nő meg az oxitocin szint. Azonban nem csak ezekben a szoros, kivételes szociális kapcsolatokban van fontos szerepe az oxitocinnak.

Mi köze az oxitocinnak az üzleti döntésekhez?

Egy 128 zürichi férfi részvételével elvégzett vizsgálat során bizalomjátékot játszottak a személyek, valódi pénzügyi következményekkel. Véletlenszerűen befektetőkre és megbízottakra osztották a résztvevőket. A befektetőnek el kellett döntenie, hogy az összeg mekkora részét fektesse a megbízottba (teljes összeg, részösszeg, vagy semmi). Ezután a kísérletvezető megháromszorozta a felajánlott összeget, a megbízott pedig eldönthette, annak hányad részét adja vissza a befektetőnek. A befekető számára a játék kockázatos, mivel mindent elveszíthet abban az esetben, ha a megbízó nem ad vissza neki semmit. Ha azonban a megbízó önzetlenül viselkedik, mindketten megduplázhatják a pénzüket. A kísérlet során kettős vakpróba keretében az alanyok vagy oxitocint, vagy placebot kaptak orrspray formájában. Azoknak a beruházóknak a száma, akik a teljes tőkéjüket a megbízottra bízták, megduplázódott az oxitocin hatására. Más, hasonló kísérletek kimutatták, hogy pusztán az a tény, hogy a befektető az összes pénzét a másikra bízza, növeli a megbízott természetes oxitocin szintjét, és ezáltal ő maga is önzetlenebb módon viselkedik, és nagyobb részt juttat a megbízónak a nyereségből.

Oxitocin hatására 44%-kal hajlamosabbá válunk személyes és bizalmas információk megosztására is, és pusztán az, hogy életünk egy fontos titkát megosztjuk valakivel, növeli a testünkben keringő oxitocin szintjét.

Az oxitocin képes enyhíteni az idegenektől való félelmünket, és javítja a kapcsolatfelvételi készségeinket is. Ahogy az már egy korábban ismertetett kísérletből is kiderült, az egyik ember kedvessége, pozitív, nyitott hozzáállása növeli a másik személy természetes oxitocin szintjét.

A bolygóideg és a vagális tónus

A X. agyidegünk, vagyis a bolygóideg (latinul nervus vagus) az agyat és a testet köti össze. Ez az agyideg egy olyan biológiai eszköz, ami támogatja a szeretetteli kapcsolatok kialakulását. Hatásai közé tartozik például arcunk apró mimikai izmainak szabályozása, ami által könnyebben fel tudjuk venni másokkal a szemkontaktust, és arckifejezésünket is összehangolhatjuk. A középfül parányi izmait is úgy állítja be, hogy legoptimálisabb módon követhessük a beszélgetőtársunk hangját – ilyen módon is elősegíti a bolygóideg a pozitív rezonancia létrejöttének lehetőségét.

A nervus vagus lelassítja szívverésünk stressz vagy a félelem okozta hirtelen kiugrásait, és folyamatosan összehangolja a lélegzetvételek és a szívverés működését a legjobb hatásfok elérésének érdekében. Belégzéskor ugyanis, mivel ekkor oxigéndús vér áramlik a testünkben, előnyös a szívritmus gyorsulása, hogy minél több értékes oxigén juthasson el a test különböző részeibe. Kilégzéskor azonban a szapora légzés nem ideális, mert pazarolja az oxigént. A bolygóideg ennek megfelelően belégzéskor kissé gyorsítja, kilégzéskor pedig lassítja a szívverést, enyhe, de egészséges aritmiát okozva. Ez a mintázat tükrözi az úgynevezett vagális tónust, mely a nervus vagus hatékonyságának és állapotának legjobb mérőszámát is jelenti egyben. A nyugalomban mért vagális tónus személyenként meglehetős stabilitást mutat az időben.

A kutatások szerint a magasabb vagális tónus nagyobb rugalmassággal jár az élet számos területén. A magasabb vagális tónusú emberek jobban képesek szabályozni a testi folyamataikat, a figyelmüket, érzelmeiket és viselkedésüket is, valamint nyitottabbak a szociális kapcsolatokban, sikeresebben eligazodnak a társas interakciók bonyolult világában. Ez pedig azt jelenti, hogy sokkal többször részesülnek a szeretet mikropillanataiban is, és mindennapi életükben a magasabb vagális tónussal jellemezhető emberek gyakrabban élnek át pozitív rezonanciát is.

Bár a vagális tónus viszonylag állandó és tartós jellemzőnk, mégis módosítható. Ahogy erősíthetőek az izmaink, úgy erősíthető a vagális tónus is, megfelelő (szeretet)gyakorlatok által.

A szeretet biológiai hátterének jelentőségét így foglalja össze a szerző:

„Ha megtanuljuk, hogyan teremtsünk magunkban szeretetet, növelhetjük vagális tónusunkat. 
Magasabb vagális tónussal érzékenyebbekké és figyelmesebbekké válunk, könnyebben ráhangolódunk a környezetünkben lévő emberekre. Könnyebben hozunk létre személyes kapcsolatokat, ami viszont növeli a pozitív rezonancia esélyét. Így a vagális tónus vezérletével szeretet szül szeretetet. Hasonlóképpen az oxitocin befolyása alatt nyugodtabbak, másokra hangoltabbak, barátságosabbak és nyitottabbak leszünk. Ezáltal kapcsolatteremtő készségeink is javulnak, ami növeli a pozitív rezonancia képességét.” (Fredrickson, 2014, 80-81. oldal).

A szeretet tehát a legfontosabb érzelmünk, ami nekünk okoz kellemes érzéseket, hanem másokhoz is közelebb hoz bennünket. A szeretet nem valami absztrakt vallási fogalom, hanem egy mindennap megélhető, a testünkben is valóságos változásokat hozó folyamat, ami ráadásul kapcsolatokban jön létre. A következő cikkben szeretet-gyakorlatokat mutatunk majd be, ami által gyakrabban élhetjük át a pozitív rezonancia pillanatait.

Jantek Gyöngyvér, pszichológus

 Forrás: Barbara Fredrickson: Love 2.0. Határtalan szeretet. Akadémiai Kiadó, 2014