Szeretem a férjem

A lélek dolgai

Mint egy falat kenyér - gondolatok a házasságról

2021. február 10. 22:15 - Jantek Gyöngyvér

Még a jegyességünk alatt, jó 12 évvel ezelőtt kaptam egy képet a vőlegényemtől ajándékba. Az addig egymással váltott SMS-einkből kialakított szófelhő volt rajta, a gyakrabban használt szavak nagyobb, a ritkábbak kisebb betűvel szedve. A kép közepén nagybetűkkel: SZERETLEK, körülötte kedvesem, aludj jól, hiányzol, és hasonló romantikus kedvességek, meg néhány kötőszó.

Sokszor eszembe jut, hogy milyen képet kapnánk, ha ma, 11 év házasság után öntenénk bele egy programba az egymással váltott üzeneteinket? Vajon mi rajzolódna ki ezekből?

- Kenyeret is hozz.

- OK.

- Alszik, halkabban.

- Mikor jössz?

Kevésbé romantikus kép lenne, az biztos. Vagy legalábbis nem a falra való.

És akkor most lehetne értekezni arról, milyen fontos a kettesben töltött idő, meg hogy mondjuk egymásnak gyakran, hogy szeretlek, menjünk el randizni, ne csak szülők legyünk, stb. (És tényleg fontos!) Vagy lehetne szomorkodni a gyomortájon érzett pillangók vagy a rózsaszín köd halványulása miatt. De nem erről akarok írni.

Hanem a kenyérről, a tejről, a pelenkáról, a hétköznapok szeretetéről. 

Arról, hogy milyen nagy szeretet van abban, amikor a másik késő este kenyeret dagaszt neked, mert jobban szereted, mint a boltit. Arról, hogy tudja, melyik gyerek mekkora pelenkát hord, és arra is emlékszik, hogy fogyóban van az öblítő és az étolaj, ezért vesz azt is. Nem írtad fel a listára (amit amúgy is otthon felejtett), mégis.

Szeretet van abban, ahogy éjszaka átveszi a gyereket, amikor te már nem bírsz vele sétálni, és nem vár érte babérkoszorút. Összerakja az IKEA komódot, megvár a próbafülke előtt, és az ötödik - számára egyforma - farmerról mond véleményt.

Minden reggel kikészíti neked a vitaminokat, mert tudja, hogy máskülönben elfelejtenéd bevenni. Összelapítja a tejesflakont, mert számodra ez fontos. Elindít egy mosást, befizeti a kötelezőt. Felköszönti anyádat a névnapján. Rád segíti a cipődet, amikor a terhesség végén már nem látod a saját lábadat. Ha beteg vagy, jobban aggódik érted, mint te magadért. Mikor a gyerekekkel sétál, letép egy szál mezei virágot, vagy átküld egy dalt a YouTube-ról, mert eszébe jutottál. Hátulról megölel, mikor este mosogatsz,  eltűri az arcodból a hajad, ha épp nincs szabad kezed.

Gesztusok, pillanatok. Egyik sincs felcímkézve, nincs nagy felhajtás. Persze, viták is vannak, sőt, veszekedések, harag, megbocsátás. Csalódások, újrakezdés. Élünk. Együtt. Egymással.

Mégis, ezek a hétköznapi tettek tartanak össze minket. Az, hogy akkor is hozzád jön haza, ha te hetek óta rossz passzban vagy, a kolléganője meg folyton hízeleg neki. Az, hogy önmagad lehetsz mellette filterek nélkül, nem kell színlelned, jópofiznod, vagy behúznod a hasad, hogy jobban tetssz neki. Nem kell folyton amiatt rettegned, hogy elhagy, hogy talál egy szebbet, jobbat, fiatalabbat nálad – még akkor sem, ha mindenkinél van szebb, jobb, fiatalabb.

Ez az igazi szabadság. Mert ilyenkor az ember belül szabad. Önmaga lehet, mert a másik szereti, elfogadja, bízik benne. Aki szabad, az önként, külső kényszerítés nélkül mond le a saját érdekeiről a társa javára. Van, hogy apróságokról, van, hogy nagy dolgokról. De közben is szabad. A házasság nem csak egy papír. A házasság véresen komoly dolog.

Ha ezt éled, legyél hálás érte, mert bár tenni tudsz érte, kiérdemelni mégsem lehet. Ha egyszer megvolt, de elvesztetted, gyógyulj. Ha még előtte állsz, ne érd be kevesebbel. 

Úgy kell ez a szeretet az embernek, mint egy falat kenyér.  brooke-cagle-omtxgnw4zes-unsplash.jpg

Fotó: Brooke Cagle

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása